top of page
Keresés
  • Szerző képeMaria Vanyovszki

Hogyan járulhatunk hozzá a gyógyulásunkhoz? - Tudatosság, elfogadás, fejlődés, boldogság

Volt most egy pár hónapos menetem az orromon megjelent elváltozással, amiről legalább négy orvosi papír készült, hogy rosszindulatú daganat. Az egészségügyi adminisztrációkkal párhuzamosan megélt tudatos önismereti útnak több fordulópontja volt, kezdve a lelki okok feltárásával, az elfogadásokon és a megbocsátásokon át a kb. egy hónappal ezelőtti kijelentésemig, hogy:


„MÁRPEDIG ÉLVEZNI FOGOM AZ ÉLETET EZZEL EGYÜTT IS.”


Önismeret, önelfogadás, tudatosság, gyógyulás

Így történhetett, hogy egy órával azután, hogy az operációra kapott időpontomra megérkeztem az Uzsoki Kórház fej-nyaksebészeti osztályára, műtött orr helyett a következő diagnózissal távoztam: „orrnyergen jelenleg tumorgyanús eltérés nem látható”.


Az orvosok rácsodálkozásával kísért diagnózis után, az elmúlt hónapok megéléseiből több megerősítést és tanulságot viszek magammal.


Például:

1. Soha nincs vége. Nincs olyan, hogy na akkor most már kész vagyok, feldolgoztam ezt is, meg azt is…

Az élet folyamatos fejlődés, és amíg élünk, addig tart. Számtalan tapasztalás előtt állok még magam is, mint mindannyian, és nagy szeretettel nézek elébe.


2. Minden változás kimozdít valami új felé. Az is, ami elsőre rossznak tűnik.

MERT A VÁLTOZÁS MAGA AZ ÉLET.

Néha elfárad az ember és jólesik megpihenni. A tapasztalatom ugyanakkor az, hogy amint agyalás, elbizonytalanodás és tespedés lenne belőle, valami olyan történik, ami felforgatja az egész világom.


3. Megtanultam, hogy érdemes tudatossággal magamtól generálni a változást, különben külső történések hajtanak tovább, ami elsőre nehezebb.

Bátorságot igényel, ami közben szabadságra is tanít. Folyamatos tanulásra és fejlődésre ösztönöz, hogyan legyünk egyre boldogabbak, hogyan szeressük magunkat és másokat is egyre jobban.


4. Aki az életet meri élvezni, annak minden tapasztalása a javára válik.

A boldogságot tudni megengedni magunknak nem egyik napról a másikra történik - lásd 1-es pont - de minden nap megéri felkelni és tenni érte. Pozitívan - hogy mi legyen; aktívan - hogy mit teszek érte; és etikusan - hogy mi az én változtatásom.


Így dolgozunk a coach folyamatokban is. Ha szeretne coach támogatásával ránézni az életére, szeretettel várom üzenetét a maria.vanyovszki@gmail.com címemre.

_____

coach, önismeret, önfejlesztés, elfogadás, szeretet

Vanyovszki Mária

Coach | Mentor | Tanácsadó

Comments


bottom of page