Az új év elméletben új lendületet ad a változtatási terveinkhez. A gyakorlatban mégis inkább az történik, hogy bár január első napjaiban tele vagyunk tervekkel, nagyon hamar elfogy a lendület. Még az is lehet, hogy rosszabb szokásokba esünk, mint amivel indítottunk. Mi ennek az oka, és mit tehetünk azért, hogy az új évben mégis megvalósuljanak a terveink?
Ezekről szól a bejegyzés.

Mi van az újévi fogadalak kudarcának a hátterében?
Van egy spekulatív elmélet, mely szerint a neandervölgyi ember átaludta a telet. Bár mi nem vagyunk képesek egy egész telet átaludni, ez is mutatja, mennyire természetes, hogy télen több alvásra, pihenésre, feltöltődésre vágyunk.
Így tudnánk igazán kipihenni az előző évet és az év végi ünnepekkel járó hajrát.
Helyette mi történik?
Fáradtan ébredünk a januárra, majd erre a fáradtságunkra rápakoljuk a magunk számára tett fogadalmakat, terveket, amik így folyamatosan távolodó elvárásokká nehezülhetnek.
Ebben az időszakban sokkal több a megbetegedés. Sőt! Vannak statisztikák, melyek szerint januárban növekszik a halálozások száma is.
Hogyan ütemezzük az újévi fogadalmak elkezdését?
Ami az újévi fogadalmakat illeti, ahelyett hogy beleszakadnánk a nagy változtatási szándékokba, finom lépésekkel érdemes kezdeni.
Figyeljünk sokkal többet befelé! Pihenjünk, aludjunk nagyokat, táplálkozzunk egészségesen.

A megfelelő előkészülés biztosítja azt a belső nyugalmat és lendületet, amivel tavasszal, a természet újraéledésével mi is megújult erővel vághatunk bele életünk következő szakaszába.
Nem véletlen, hogy a március névadója Mars, aki az erőt, a bátorságot, a kitartást, a győzelmet, a megújulást és a termékenységet szimbolizálja. Ha januárt és februárt megfelelően éljük, márciusban új lendülettel csatlakozhatunk a marsi erőkhöz, hogy hatékonyan beleállhassunk új céljainkba, terveinkbe, változásainkba.
Arra is érdemes figyelni, mekkora változtatásra szánjuk el magunk. Az álmaink, céljaink nagysága elriaszthat attól, hogy érdemben belevágjunk. Ezért érdemes ezeket kis lépésekre lebontani, és megerősíteni azokat a szokásokat, amelyek fenntartható változást hozhatnak az életünkbe.
Mit tehetünk, hogy az újévi fogadalmak ne maradjanak csupán ígéretek?
Kezdjük kicsiben! Ahelyett, hogy mindent azonnal megváltoztatnánk, fókuszáljunk a napi rutinban megváltoztatható, apró dolgokra.
Állítsunk reális célokat. Érdemes pontosan meghatározni, mi az, amit el akarunk érni, és ne ígérjünk magunknak többet, mint amit valóban el tudunk végezni a rendelkezésre álló időben.
Tartsuk számon a fejlődésünket! Egy jól kidolgozott nyomon követési rendszer segíthet látni a változást, így motiváltak maradhatunk. Jegyzeteljük, milyen kicsi lépéseket tettünk és mik a következő céljaink.
Ne féljünk újrakezdeni! Ha valamit elrontottunk, ne hagyjuk, hogy elbátortalanítson! Bármikor újrakezdhetjük, amit már feladtunk – minden egyes próbálkozás egy lépés a fejlődés felé.
A kulcs a türelem és az önmagunkkal szembeni elfogadás. Az új évben ne csak egy új kezdetet üdvözöljünk, hanem valódi változást is hozzunk az életünkbe
___ Ha úgy érzi, hogy szakember támogatásával lépne tovább, várom jelentkezését! A coaching folyamata hatékonyan készítheti fel a tavaszi megújulásra:
Vanyovszki Mária

Comments