VÁLASZD AZ ÉLETET! - Táncos flashmob a Bazilika előtt
- Maria Vanyovszki
- szept. 4.
- 2 perc olvasás
Táncoltál már úgy, hogy nem érdekelt, ki lát és mit gondol? Hogy minden bánatod hátrahagyva, a zenére szabadon mozogva gyógyítottad tested, lelked? Hogy a végtelen szabadság érzésében együtt rezegtél az univerzummal? És táncoltál már úgy, hogy csak te hallottad a zenéd, mert mindenki más zenére táncolt? És csináltad már mindezt köztéren, egy elfogadó, szeretetteljes közösségben vadidegen emberekkel?
Ha igen, akkor azért, ha pedig még nem, akkor azért csatlakozz a következő köztéri, nyilvános akciómhoz!

Az első köztéri eseményemen, májusban a Kossuth téren a csendes egymásra figyeléssel vittünk szeretetet az ország szívébe.
A sorozatom második akciója, júliusban az “EGY MONDAT” a szavak erejével vitte tovább az egymás támogató energiát, nemcsak Budapesten, hanem a helyi szervezőknek köszönhetően Tolnán és Kalocsán is.
Most szeptemberben a mozgás, a tánc erejével fogunk hatni.
Minden egyes akcióm a saját életemből inspirálódik. A csend a halálesetek utáni elvonulásomat is idézte, amiből amikor időnként kimentem a világba, a pólus másik végét élve partikon tomboltam és divateseményeken pózoltam.
Ezért a következő eseményem ezt a szabad, önfeledt, gyógyító, extatikus tánc élményt idézi meg.
VÁLASZD AZ ÉLETET!
Szeptember 12.
18 és 19 óra között a Bazilika előtt.
Hangos zene nem lesz, mindenki a saját fülesében hozott zenére táncol. Így egyrészt nem zavarjuk a templom és a környék nyugalmát. Másrészt így csinálunk igazán komplett bolondot magunkból… Ezzel edzve a szabadság érzésünket... Hogy nem érdekel ki mit lát és gondol.
Gyertek minél többen!
Részletek:
Mindenki hozza a saját zenéjét, és a fülesében hallgatva táncol, ahogy neki jólesik.
- Hangos zene nem lesz – így nem zavarjuk a templom és a környék nyugalmát.
- Mindenki a saját mixével készülhet.
- Így csinálunk igazán komplett bolondot magunkból… Ezzel edzve a szabadság érzésünket...
Még miért?
A szabad, önfeledt tánc terápiás hatású.
Én magam ösztönösen alkalmaztam, amikor 2014 és 2019 között a gyásszal megélt csendes magányomból a világba kimenve, partikon tomboltam ki magamból a fájdalmat.
Helyszín: Budapest, Szent István tér 1. – Bazilika előtt
Időpont: 2025. szeptember 12.
18:00 – 19:00
Te ott leszel?
Ez az ítéletmentes elfogadás jegyében szervezett, önismereti és önfejlesztő akció sorozatom következő nyilvános eseménye, ahol a 8 PERC CSEND és az EGY MONDAT után a mozgás, a tánc erejével fogunk hatni.
Az eseményen fotó- és videófelvételek készülhetnek. A részvétellel hozzájárulsz, hogy esetleg te is szerepelhetsz rajtuk.
______
Amennyiben szeretnél hozzám jönni egyéni folyamatra, jelentkezz itt:
Vanyovszki Mária




Hozzászólások