Első meditációs emlékem egészen kisgyerekkoromra vezetem vissza. Ősz van, vagy nyár vége. Ülök a nagyapám borospincéje előtti barackfa alatt, mellettem a játékaim. Még nem vagyok iskolás. 4-5 évesnek tippelem magam.
Egyedül vagyok, csendben. Piros kiskabát és fehér harisnya van rajtam.
Édesanyám és nagymamám szilvát szednek, vagy szüretelnek, egyre távolabb.
Eszek valami sötét gyümölcsöt, aminek elcsöppen a leve, rá a fehér harisnyára. Megijedek, hogy foltos lett. Keresztbe teszem a lábam, egyiket a másikra, a foltot eltakarva és közben erősen koncentrálok, hogy eltüntessem...
Hogy megváltoztassam a múlt valóságát...
Nem létezik más, csak én, a lélegzetem, a folt és a pillanat. Olyannyira bekerülök a mostba, hogy megszűnik a tér és az idő, kívülről látom magam, felülről, egyre magasabbról.
Csend van. Nincs sem hideg, sem meleg. Hogy pontosan meddig vagyok így, nem tudom, csak azt, hogy tudatosan térek vissza oda, ahol 4-5 évesen összefoltoztam a harisnyát. Kinyújtom a lábaim, és ahogy azt szerettem volna, nincs ott a folt.
Ezt az élményt akkor magamban úgy nevezem el, hogy a pillanat rögzítése, amivel megállítom az időt és megpihenek.
Később is gyakran játszom ezt, kiegészítve azzal, hogy visszanézek a korábban rögzített pillanatokra is. Úgy tekintek rá, mint az én titkos játékom.
Amikor iskolába kerülök, a tanárok között keresem, ki lehet az, akivel meg tudnám beszélni az idővel kapcsolatos kérdéseim.
Hogy nem létezik sem a múlt, sem a jövő, csak a pillanat...
Több mint 30 évvel később ülök a nappaliban, a kanapém szélén és csak nézek ki a fejemből az ablakon. Annyira fájdalmas minden gondolat, a múlt, a jelen, a jövő, hogy csak a századmásodperc apróra szedett darabkája elviselhető.
Csak a pillanatban létező nagy semmivel azonosulva tud megpihenni az elme, és olyankor kicsit a lélek is újratöltődik.
Napokig csinálom ezt, hogy csak ülök és nézek ki a fejemből.
...
A jobb és a bal agyfélteke tudományosan tárgyalt érdekességeiről később kezdek el olvasni, és így utólag ismerem fel, hogy ösztönösen mennyire jól kezeltem az elmém. És hogy a tragédia feldolgozásaim közben megélt tér-idő rendszerétől független mindenségélményem után jól vissza tudtam jönni.
Már visszatérek az emberek közé a mindennapokba, amikor elkezdek Youtube-ról vezetett meditációkat, imaginációkat hallgatni. Szórakoztat és lazít. Egyedül megélt, spontán tapasztalásaimhoz újat nem adnak, az életbe való visszatérésemet ugyanakkor nagyban segítik:
Alvást segítő relaxáció
Reggeli megerősítések
Múlt elengedése
Vágyak megteremtése
Önbizalmat növelő meditáció
Bőség teremtő meditáció
Pozitív megerősítések
Szeretet meditáció
Lelki társ megtalálása
stb.
Elérkezett az idő, hogy ezekből a tapasztalásokból én is visszaadjak, és saját hanganyagokat készítsek. Kívánom, hogy sokan találjanak benne kapaszkodót, megerősítést, nyugalmat vagy éppen inspirációt, hogy tovább haladjanak ezen az úton.
A meditációt évezredek óta több kultúrában alkalmazzák és számos technikája van. Bárhogyan is kezdi el az ember, csak előnyöket tapasztalhat a jelenlét ilyen minőségű megélésével. Nemcsak az elménkre, az érzelmeinkre és a testünk működésére is jótékonyan hat.
egészségesebbek leszünk, mert amikor a légzésünkre figyelünk, nyugodtabbá válunk;
élesedik az elménk, hatékonyabbá válik a kommunikációnk;
könnyebben tudunk koncentrálni, kevésbé érezzük magunkat leterheltnek;
tudatosítjuk az érzelmeinket, ezért ritkábban fordul elő, hogy magunkra vagy másokra bántóan reagáljuk le a dolgokat;
hamarabb megtaláljuk a megoldást életünk azon területein, ahol úgy érezzük, elakadtunk;
közelebb kerülünk önmagunk, a körülöttünk lévő emberek, az életünk, az életfeladataink megértéséhez.
A mindennapokba beépített, új rutin életterületeink egyéb változtatásaihoz is erőt, inspirációt és motivációt ad.
Ha érdekel a téma és kíváncsi vagy az én anyagaimra, szeretettel látlak a feliratkozók között a Youtube csatornámon:
