Pár éve minden születésnapomon csinálok valamit, amit addig még soha. Idénre valami olyat akartam, ami nemcsak rólam szól, hanem másoknak is adhat. Azt terveltem ki, hogy kiülök a Kossuth térre egy kis asztallal és két székkel. Az egyiken ülök én, a másikon bárki, aki kijön.

8 perc nem sok, de egymással szemben ülve, csendben végtelen gyógyító ereje lehet. Úgy értem: elindítunk valamit, aminek nincs vége soha. Hat rád, rám, és visszük tovább a világba.

Az inspirációt ifjúságom, a '90-es évek performansz-élményei, Marina Abramović munkái (főleg The Artist is Present és The House with the Ocean View), valamint coachként szerzett tapasztalataim adták.

Ehhez nem szükséges semmi, csak az, hogy elcsendesedjünk magunkba. Kilépjünk az állandó reagálási készenlét állapotából, és mentesítsük magunkat a külső ingerektől. Felejtsük el, hogy létezik okostelefon, vajon ki mit posztol, vagy hogy lehetnénk valahol máshol.

Legyünk jelen.

Kapcsolódjunk össze — egymást támogatva — önmagunkkal.

Figyeljünk befelé, a középpontunkra.

Minél gyakrabban csináljuk ezt, annál könnyebben meghalljuk az egyéni intuíciónk bölcsességét.

Minél többen hallgatunk erre a szeretetteljes belső hangra, annál közelebb kerülünk nemcsak önmagunkhoz, hanem egymáshoz is.

Az Egyhez, akik együtt vagyunk - így járulva hozzá egy jobb világhoz.

Kérlek, a Facebook eseménynél jelöld, ha ott leszel:

https://www.facebook.com/events/1121056506444850

____

Nyitókép: Petyánszki Krisztián